Egy nő - érdekes módon -, ahogy férjhez megy és szül egy-két (-több) gyereket, elkezd sárkányosodni, banyásodni, hárpiásodni, ki hogyan nevezi. Igen ám, csakhogy az ok-okozati összefüggéseket vajmi kevésszer elemzik ki életünk hímnemű párjai. Megtettem én. (Legyen nekem elnézve, hogy NŐ vagyok, FELESÉG, ANYA, TAKARÍTÓSZEMÉLYZET, SZERETŐ, alkalmanként KONYHATÜNDÉR... tehát lehetséges, hogy némiképp elfogult leszek.)
Szóval. Adott egy nő. Fiatal, csinos, kedves, csillogó szemű. Naná, hogy felfigyel rá egy férfi. Ismerkedés, flört, tetszés- és kedvelésnyilvánítás, és a többi, mindenki tudja mire gondolok. Rosszabb esetben szétrebbenés, jobb esetben összebútorozás. Lánykérés, nászút, gólyahír.
Itt van hát az első gyermek. Na, itt már kezdődnek a gondok. Kismamánk repdes az örömtől, tele van tervekkel, totális a rózsaszín - vagy éppen kék - köd. Apuka eközben - és minél feltűnésmentesebben - fogja a fejét. Hogy mi lesz. És hogy. És főleg miből?! A felesége meghízik? Hormonos lesz? Vagy kivirul és sugározza a boldogságot? Akárhogy is alakul, az a gyerek egyszer megszületik, akár a gondolatok végére jutottak szülei, akár nem.
A szülés fáj. Akár így, akár úgy, fáj. Utána szigorúan szexmentes övezet az asszony, na nem mintha ahhoz lenne kedve sajgó altájjal (vagy alhassal) és szétrágott mellbimbókkal.. Na mi ez? Stresszforrás. Vica-verza. Persze, totál odaadó és megértő bólogatások mindkét irányból, de azért elfojtott frusztráció van. 6 hét után ez általában javuló tendenciát mutat. Marad viszont a fáradtság és lestrapáltság vegyítve jó adag aggodalommal. Mert éjjel bizony kelni kell (ilyenkor utálom az álomgyerek szüleit, akiknek kezdetektől átszunyálja az éjszakát a csöpp gyermek), szoptatni, a házimunka is megvár, magára meg alig jut ideje a friss anyukának. Meg meg is kell ismerni a csöppséget, mikor miért sír, hogyan oldhatóak meg a vészhelyzetek, amelyekből kezdetekben bizony van dögivel. Anyuka délben veszi észre, hogy a kávéja felét jó, ha megitta és a pizsamájában megy ki a postáshoz. Már ezek is az elsárkányosodás első lépései, de most jön a java. Amikor a nagy nehezen rendbe tett lakásba hazatoppan Apuka. Persze, fáradt az egész napi melótól, így lerúgja a cipőt, ledobja a gatyát, összedob egy szendót és az egész környék ismét olyan színt ölt, mintha bevágtak volna egy kisebb kézigránátot az ablakon. Anyuka morgolódik. Eleinte magában, később finoman utalgatva, hogy ezt nem kéne, sokkal később dagadó nyaki erekkel, mint egy eszelős, remélve, hogy a vérben forgó szemei hatnak ijedt tekintetű urára. Persze. Hatnak. 2 napig. Aztán megint felbukkan egy zokni az étkezőasztalon, egy csokipapír közvetlen a szemetes feletti konyhapulton és pár régi, nedves törölköző is rejtélyes körülmények között a szennyes kosár mögül előkerül nem túl rózsás szag és tapintásélményt nyújtva. Újabb hörgőroham. Sejthető, hogy a Férj már meséli a kebelbarátoknak, hogy baj van az Asszonnyal (hát hogyne), olyan fura mostanában. Türelmetlen, házsártos, mogorva. Ja, azok vagyunk. Növesztjük a szárnyunkat és gyúrjuk a tűzokádás csínját-bínját. Ezt látják a Férjek. Hogy a kakis pelusok cseréjéről (és az onnan a körmünk alá ficcent kakkanatról), az állandóan lebüfizett ruhánkról és hajunkról (ami még napi szinten jól meg is van tépve), karikás szemeinkről és örökké melegítős habtestünkról már ne is beszéljünk. Kicsit elhagytuk magunkat. Ejnye. De attól még nem kellene kikerekedett szemekkel megbámulni a 18 éves, frissen manikűrözött és gyantázott, fitneszőrült bulákat. Valahogy az is a béka segge alá nyomja az amúgy is rettenet egónkat.
Ha pedig van nagyobb tesó, akkor mindez nem duplázva, hanem minimum négyszerezve értendő.
Szóval kedves Férfiak, Férjek, Apukák. Több türelem, több empátia, több simogatás... és persze több virág és ékszer...
Az itt ábrázolt szituációk kitalációk. Aki magára ismer, az a véletlen műve ;)
