7 évvel ezelőtt Karácsony környékére vártuk Ági babánkat. Nekem azóta egy sötét fátyol is lengedezik a 4 gyertya lángja mellett... a szívemben. Nem mutatom, nem mondom. Ez csak az enyém, miért is juttatnám a család eszébe, hogy ez nekem hatalmas veszteség.
Az Ágneses fájdalmas befejezésű várandósságom után világra hoztam 2 egészséges, tüneményes, eleven kispasit és volt újabb vetélésem, de ahányszor duplacsíkosra színeződött a teszt, rögtön jött a fojtogató, jéghideg verítékes, gyomrot szorongatva tartó érzés, amely az egész terhességet végig kísérte és tartott a felsírásig. Már a harmadik gyermekünk is meglepetés volt, ennek ellenére mikor ismét megfogant egy élet, az első ijedelem után eufórikus örömben teltek a napok. Hátha lány. Hátha rózsaszín lesz a karszalag. Hátha válogathatok a lányosztályon is a sok habos-babos, tüllös, csipkés cukisághalmaz között is. Hátha lesz egy újabb kék szemű, szőke fürtös kis csoda, akit a nagyfiúk körberajonghatnak, óvhatnak, tanítgathatnak. Hátha az apjának is meglesz az a mélyről jövő, mindent elsöprő gyengéd szeretet, amit csak az ellenkező nemű gyermek iránt érezhet az ember. Hátha főzöcskézhetünk. Hátha végre játékbabára is taposhatok éjjel félkómásan, nem csak fogcsikorgatóan zsigergyilkos legóra. Hátha megtanulhatok hajat fonni. Hátha lesz egy ember a családban, aki szeret vásárolni. Hátha összeöltözhetünk és csíntalankodhatunk. Hátha sírhatunk együtt szerelmes filmeken. Hátha... hátha..
Eddig jutottam az álmodozásban, amikor a vizsgadrukk érzését felváltotta az a szorító érzés a mellkasban, hogy ez nem lesz. Megint elvett tőlem.. tőlünk egy apró kis életet a sors. Biztos a gyász hatására, összeborulva suttogtuk, hogy nem mondunk le erről, lesz még... Aztán ahogy teltek a napok és én ebbe kapaszkodtam, vártam, hogy mikor kapok zöld utat, úgy csökkent a lelkesedés a Páromtól. Túl vagyunk már pár beszélgetésen, hogy mit miért és hogyan, Ő látva, hogy én mennyire szeretném - annak ellenére, hogy tudom, mi mindenen megyek keresztül egy terhesség alatt és szülés során és az után is...-, faarccal beleegyezett és ugyan volt pár kikötés, de ki nem tenne meg egy, még nehezére sem eső dolgot egy nagyobb csodáért.. Aztán újra szóba jött. Biztosan rosszkor, kedvezőtlen hold- és csillagállásnál, vagy mínuszos napon, hormontúltengéses pillanatban, nem is érdekel már, de abban a pillanatban, amikor azt hallottam -immáron sokadszor-, hogy "nem vágyom rá", akkor elpattant valami odabent. Úgy érzem végleg. Nem erőltethetem... ezt nem.. erre csak vágyhattam minden porcikámmal és idegszálammal... Még ha eléggé tépázottak már a 3 csíntalan srác miatt.
Pici Lány, Te, aki a boldog életemet abszolút teljessé tetted volna ( jöjjenek csak a kérdések... hogy vajon nem teljes e az életem... de az. Talán csak én érzem ezt, talán van, aki megérti, már ez sem érdekel...)...Szívemben vággyal és végtelen szeretettel.... Elengedlek Téged.
