A Hang

... az, amelytől feláll a hátamon a szőr, amely vérfagyasztó, ami rekordidő alatt kihoz a sodromból, ami egy torokgyuszis, kivénhedt tehén és egy leharcolt, totálkárosra zúzott mentőautó légyottjának szörnyszülöttje, amelynek előfordulása egy hosszú nap éjszakája előtt és egy még hosszabb éjszaka reggelén a legvalószínűbb... a hang, ami a nagyfiam torkán süvölt ki. A Hiszti Hangja. A gondolatától libabőrös lesz még a fülem mögötti amúgy ilyen megnyilvánulásra kevéssé hajlamos bőrrész is, és villan még pár ősz hajszál ifjú halántékomra... A múltkor egy igen komoly, arcgörcsöket kiváltó fürdős felvonás után, amelyben - természetesen - jelen volt a Hang, mondtam is a férjemnek, hogy ez a gyerek fáradtabb pillanataiban nélkülözi az alapvető életben maradási ösztön hangyapukinyi morzsáját is és hatalmas mázlija van, hogy nem a dzsungel mélyén élünk, mert ott már felfalták volna. Amikor beindul a riasztóberendezése, nem ismer sem Istent, sem embert. Mondhatunk neki akármit, ígérhetünk milliárd csillagot az égről (lehet, hogy csak a milliárd -mint mennyiség- az ismeretlensége miatt nem vonzó?), ölelést (nagy ívben tojja le), puszit (szintén), extra mesét (meg sem hallja) esetenként - tűrőhatár átlépés veszélye miatt - csokit (volt rá példa, hogy egy röpke pillanatra elgondolkodott, sőt, a csoki bekebelezéséig még szinte csöndben is maradt), de a végeredmény mindig, minden esetben ugyanaz maradt: Hang. Erős. Csillapíthatatlan. Elviselhetetlen és életveszélyes. Már az idegrendszerünket tekintve. (Már ha még él...)
Rémlik egy-egy emlékfoszlány, amikor még hatott a süvítő kisdedre a lélektani hadviselés, mely szerint kicsiny öccse már az igazak álmát alussza, jó volna nem megzavarni... de ez a hatásmechanizmus végérvényesen érvényét vesztette, amikor a nagy rájött, hogy a kicsi egyrészt hamar visszaalszik, másrészt már nem olyan kicsi, harmadrészt ha azt elviseli napközben, hogy a fejét ide-oda rángassák, az autósülését centrifuga-erősségű üzemmódban hintáztassák és úgy nagyjából mindent, ahol még nem folyik vér, akkor mit árthat neki egy kis beszűrődő életszagú zaj. Zaj?! Cunami!!
Egy módon tudunk felülkerekedni a mi kis külön bejáratú Hangunkon, mégpedig úgy, hogy bevesszük a "lesz@rom kapszulát", egyszer úgyis vége lesz alapon. Mert egy ilyen katasztrófafilm szinkronizálás után általában nagyon hamar jön a kisimulás: az alvás....