Igen, igen, jó időre felszívódtam, ájmszószarri. De immáron két kintlévőségem is van, akikkel foglalkozni kell (itt most a méhem gyümölcseire céloztam ám) plusz egy nagyember férj. De a legnagyobb tényező, amellyel mindig küzdök, az az időhiány. A ház szalad, az agyam már régen elfüstölt valahol menet közben, az idegeim összegabalyodva, egy tál spagettire emlékeztetve lengnek körül és kialvatlanságtól égő szemeim csak dobnak az amúgy is éteri megjelenésemen. Most pillanatnyilag ez vagyok én.
Okoskatörpöm (a nagyobbik gyümi) már ott tart az önállóvá válásban, hogy lassan elénk áll, hogy szeretne saját kecót verdákkal meg vegyünk neki pénzt is. Mert szerinte ez így megy. Mindenkit túlharsogva közli az -általa helyesnek vélt - gondolatmeneteit, a füle mindenbe belelóg és gyakran megjegyzi, hogy most már mehetünk iskolába ( önbizalombomba ). A kiscsoportos óvodás.
Törpicur pedig nem is annyira picur már a maga majd' 11 kilójával. Másfél évesek szoktak ennyit nyomni, nem egy 9 hónapos.. De súly ide vagy oda, megküzdött a súrlódás és gravitáció által közösen okozott nehézségekkel és elkezdett kúszni-mászni. Most már legalább arra is oda kell figyelnem, hogy nehogy rálépjek. Vagy valaki más. Amit külön említésreméltónak tartok, az az, hogy jön a foga. Hogy ez miért ennyire kirívó eset nálunk? Mert picinyem az eddigi egyre szebb szilárd-evési teljesítményéről megint visszatolatott a cicifüggőség felé. Legnagyobb örömömre. És lévén, hogy egy 11 kilós testnek sok energiára van szüksége az üzemeléshez, sőt, helyváltoztatáshoz, a test gazdája (túl) gyakran ébred éjjelente, hogy újabb adag energiapótlást vegyen magához (és tőlem el) szerény személyemből. És itt megint visszaérünk a csomós idegek, égő szem, bla-bla-bla- hoz...
A két gyönyörűség együttes tömege úgy hat rám, hogy a derekam taccsra van vágva és emiatt úgy közlekedek, mint egy inkontinenciás kacsacsőrű emlős. Lassan beadom az igényt a járókeretre.
És természetesen bokros teendőim elvégzése helyett most is itt ülök, és tépem a billentyűzetet.
Ígérem, gyakrabban tolom erre kómás képem és számolok be az élet szépségeiről.
Dolce vita!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése