Na, most aki arra gondol (van olyan elvetemült), hogy kiteregetem a házaséletem titkait, nyugodjon meg szépen. No nem prűd vagyok, csak a kis családomon belüli idő előtti szívrohamok és agyvérzések elkerülése miatt nem merülök bele ilyen témákba :)
Az egész tegnap délután kezdődött... ködös péntek volt. Gyermekem hirtelen felindulásból történő megölelgetése közben éreztem meg a melegséget, amelyre kevés szülő vágyik. Aki olvasta a címét rövidke sztorimnak, sejtheti, hogy ez most nem kakiügy, hanem annál sokkal rosszabb: láz. A vörös arcú, ádázan hátba támadó, alattomosan lopakodó láz. Csak én vettem észre, mert kisfiam kedve és rosszalkodási kapacitása töretlen volt. Halkan megjegyeztem az apjának, hogy itt valami van. Beigazolódott a félelmem, 39 fokos mivoltában. Na, akkor ma "büntiből" nem fürdik a gyerek - beszéltük meg és én még flegmának tűnően, de közben belül rimánkodva odavetettem, hogy biztos csak valami futó láz, holnapra kutya baja csemeténknek.
Éjszakára bebiztosítottuk magunkat egy adag Nurofennel ( már nyilván a gyereken keresztül ) és egymást nyugtató sóhajtozások közepette vetődtünk nézni a Születetteket.
Mielőtt mi is dunyha alá bújtattuk volna hab testünket, beosontam a fiamhoz, hogy kézi erővel nézzek egy hőt. Melegnek éreztem, de nem lázasnak, így viszonylag nyugodt szívvel hajtottam álomra csapzott fejem.
Pontban 2:45-kor mint egy rakétavető, kinyílt a szemem, alig tudtam lefejteni a szempilláimat a homlokomról, olyan erővel néztem össze a mennyezettel, és nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy kicsinyem talán reszketve didereg a sötétben. Hát összekaptam magam és átmentem kideríteni az igazságot. Alighogy beléptem a szobájába, már ült is fel és hirtelen annyi információt zúdított rám kutyákról, autókról, maszkokról és egyéb éjszaka ijesztő dolgokról, hogy azonmód nyakon vertem magam, hátha még alszom. De nem. Megfogtam a kis emberkém homlokát.. tűzforró.. Na, mondom, itt popsiban vájkálás lesz. Megint 39. Cuccoltam is át az ágyneműt és a kedvenc cumit a nagyágyra, ahová a gyermekem még mindig a valószínűleg rendkívül érdekfeszítő meséjét hadarva dobta be magát, amely külső szemlélő szemével nézve úgy tűnhetett, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne a kicsinek. Befészkelte magát kettőnk közé, egy-egy régi báli szalagnyi helyet hagyva aggódó szüleinek. Na nem baj, a lényeg, hogy figyelni tudjuk a láz alakulását.
Mondanom sem kell, hogy a férjem már rég aludt, a gyerekemmel mi ketten persze nem. Csörgött-zörgött, halkan vigyorgott rám a sötétben, mint egy huncut kis kobold. Néha villámgyors, kivédhetetlen mozdulattal belenyúlt a számba, majd azon rötyögött, hogy az anyja először alig kap levegőt a meglepetéstől, majd elsötétül az arca, végül nem bírván tartani magát a szigorú anya szerephez, fojtott hangon vihog.
Forgolódtam, mint egy jófajta dagasztógép, és a reménytől csengő hangon kérdeztem meg hites uramtól, mi a véleménye gyermekünk ágyába való visszalakoltatásáról. Naná, hogy nem kaptam számomra kedvező választ, forgolódtam hát tovább. Közben kisfiam elkezdett veszettül izzadni, elindult lefelé a láza. Ennél a pontnál nyugodhatott meg felkorbácsolt lelkem...és elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése