Ez a nap is úgy indult, mint minden másik; elviharzottam a két csimotámmal az oviig, majd a nagyobbikat hátrahagyva ugyanígy haza a kisebbikkel. Csakhogy lévén, hogy rekordnak számító negyed 8-ig aludt a kicsi szívem, valahogy fél 10-kor még nagyon nem akaródzott neki újra álomra hajtani kicsiny buksiját. Sebaj, gondoltam, 2 perc sírás csak erősíthet, addig meg gyorsan bepakolok egy adag mosnivalót. Szorgoskodtam is sebtiben, már az öblítőt löttyentettem a tartályba, amikor furcsa zajt hallottam. Anyatigris lévén előrontottam a mosókonyhából, hogy puszta kézzel ugorjak a territóriumomba lépő torkának, de filmbéli tücsökciripelős néma csend fogadott a nappaliban. Aha! - gondoltam, biztos a hálóban próbálkozik! Oda is benyargaltam, de a helyzet ugyanez volt. Sehol senki. Ha már ott voltam, gondoltam ránézek a kitartóan babanyelven mérgelődő pöttyömre. Hát azt hiszem, igen enyhén fogalmazok, ha azt mondom: meglepődtem. Ahogy benyitottam, felkapcsolt villany és ajtóban álló, hepciás másfél éves fogadott. Ergo: kibucskázott a rácsos kiságyból, totális lélekjelenléttel felkapcsolta a villanyát - nehogymá' sötétben ordítson -, és az egyetlen akadály a gombkilincs volt számára, amelyet még eltekerni nem tudván börtönében ragadt.
Mondanom sem kell, nem kellett aludnia délelőtt aznap.
Nagyon jó! Sok kispárna a kiságy körül? Magasított kiságyrácsok?
VálaszTörlésVan már jó pár párna és a kiságy is magas, Andrisom szabadulóművész... :)
VálaszTörlés