Válság

Nehéz volt, de sikerült titokban tartani a dínómániás nagyfiam előtt azt a tényt, hogy elmegyünk egy interaktív kiállításra a Kökibe. Ott szembesült a tényekkel a helyszínen, mondanom sem kell, az állát végig a földön húzta és kocsányon lógott a szeme. Teljesen átvettük az izgatottságát, teljes volt az asszimilálódás, amikor belefutottunk egy vidéki iskoláscsoportba.
Egyáltalán nem vagyok előítéletes, de a rénszarvasmintás kötött pulcsi és márványmintás suhogós nadrág azért szemöldökráncolásra késztetett. A bájos tanárnéni-had bújtatta ilyen, és ehhez hasonló ruhákba habtestét ugyanis. Ám az igazi móka társalgásukkal kezdődött.
Tanárnéni 1: (módosan, kimérten, fennkölten)
- Ugyan nem vagyok dinoszaurusz-szakértő, de ezek az őshüllők nem burjánzó, dús aljnövényzetben éltek?
(Csóri gumidínók ugyanis pár kókadozó páfrány közé voltak beszuszukálva, hogy a nyálcsöppentő kölyöksereg lásson is valamit..)
Tanárnéni 2:
- De, igen, kedvesem, én is úgy tudom.
Tanárnéni 3: (lófogú, szódásszifon szemüvegű)
- Höhö, nézzétek má', a dínókat is elérte a válság! Má' fűre sincs pénzük!

Itt csikorgó kerekekkel és foggal eltoltam a két gyerekemet és buzgón fohászkodtam, hogy ez a párbeszéd se mélyen, se kérdéseket szülve ne maradjon meg bennük.